Leírás
Elektronikus tananyagunk alapját a Reiczigel Jenő – Harnos Andrea – Solymosi Norbert által jegyzett ,,Biostatisztika nem statisztikusoknak’’ című könyv adja, annak némileg rövidített, de összefoglalókkal kiegészített változata. A tanyaghoz szorosan kapcsolódik egy interaktív R-es példatár, valamint egy tesztkérdéseket tartalmazó oldal. A könyv és ennek a tananyagnak a megírásához mind a motivációt, mind a tematikát az Állatorvostudományi Egyetemen (korábban Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara) tartott, közösen kidolgozott kurzusaink adták. Az anyag zöme a zoológia, most már biológia BSc szakos hallgatóknak tartott Biomatematika II és Számítógépes statisztika kurzusainkon alapul, de felhasználtuk benne Kísérlettervezés, Regressziószámítás és Bevezetés az R-be PhD tanfolyamaink, illetve a Biostatisztikus szakképzésen tartott Lineáris modellek kurzus anyagát is.
A termék a megrendelést követően 24 órával elérhető, és a számlát 24 órán belül küldjük email-ben.